Ádvent 2013

Napról napra egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz. Lurkóink egyre izgatottabban várják a nagy napot, hiszen már egy kezükön meg tudják számolni, mennyit kell még aludniuk… persze ez egy kicsit csalóka, mert a délutáni szundik nincsenek benne, de mindig kiemeljük, hogy az esti alvásokat számoljuk.

A múlt hét elején hazahoztuk a fát. Előzőleg telefonon egyeztettünk, és abban maradtunk a termelővel, hogy egy közel méteres magasságú fát hozunk haza. Örültünk neki, mert ugyan nagy a belmagasság a lakásban, de a gyerekek miatt nem baj, ha asztalra rakjuk… nem vittünk se kötelet, se biciklit; kényelmesen, nyugodtan elsétáltunk a kb. másfél kilométerre található lelőhelyre. Aztán kaptunk egy közel két méter magas, gyökerekkel és földdel gazdagon rendelkező fenyőt... a gyerekeknek kaland volt a hazacipelés, én próbáltam csendesen szenvedni cipelés közben. Most kinn áll a ház előtt beföldelve, és minden reggel úgy indul a nap, hogy a gyerekek az ablakból ellenőrzik, megvan-e még…

Az utóbbi napokra jellemzőek az ilyenkor „megszokott” titokzatos jelenségek: csomagolópapír-zörgések, celluxtépések, „mostnegyereide” mondatok és társai. Én is kiszorultam a kertbe, hogy próbáljam időben elkészíteni az ajándékokat… este mondtam Andrisnak, hogy egy nappal később kellene ünnepelni, mert nem leszek készen időre. Ő partner volt benne… Lucus már annyira nem. Egyébként egyre nagyobb halomban gyülekeznek az ajándékok a számítógép tetején (erősen helyhiány van), a gyerekek pedig mindig jönnek nézegetni, hogy kié melyik lehet, de nagyon türelmesek. Megértik, hogy csak a fa alatt lehet kibontani őket, de azért szúrja a szemüket a sok becsomagolt mindenféle, elvégre jól látható helyen vannak. Andrisra is ráragadt az ajándékozás öröme-hangulata, ollóval-ragasztóval a kezében szaladgál a lakásban, bújik el egy csöndes helyre és készít valakinek valamit a legnagyobb titokzatossággal.

A karácsony azonban nálunk nem csak ajándékokról, fáról, díszítésről, evésről-ivásról szól. A lelkünket is rendbe kell tennünk… meg kell állnunk (nem csak a készülődés közepette, hanem életünk minden napján), hogy megvizsgáljuk, honnan jövünk, hová megyünk, hol tartunk éppen. A negatív, rossz dolgainkat, tulajdonságainkat elhagyni, bocsánatot kérni Jézustól, és minden nap tiszta lappal, tiszta lélekkel kezdeni… hogy arra törekedjünk, ami jó, ami tisztességes, ami épülésre való. Így kerülhetünk ismét közelebb Jézushoz, Akiről valójában a karácsony szól.

Az ádventre készülődés napjaiban minden este összeülünk az asztal körül, meggyújtjuk a koszorún a gyertyákat, és kinyitunk egy újabb ablakot az adventi házikón. Minden napra jut egy kicsi rész számunkra Jézusból, ahogy az olvasott igazságokat átbeszéljük: ki volt Jézus, milyen jelentőséggel bírt az élete, mit kaptunk Általa, stb. Öröm a gyerekeinknek ezeket az ismereteket tovább adni, és jó nekünk, szülőknek is kicsit ismételni, megerősödni Jézus személyében és szolgálatában. Mert sokszor tévelygünk, tékozlunk, mulasztunk, de mindig visszatérhetünk Hozzá, Jézushoz…! Mit ér az életünk Jézus nélkül, romlott lélekkel?

Valamelyik nap megnéztük a Születés című filmet. Döbbenetes és elgondolkodtató, hogy Jézus milyen körülmények között született; nem csak maga az istálló valósága, hanem a kor háttere, a gyermekgyilkosságok, az alap szellemiség is. Ugyanakkor fantasztikus a három bölcs hozzáállása, kitartása és hűsége... 

Tegnapelőtt az egyik igehirdetésben egy nagyon jó példát hallottunk: egy családtagunk Izlandon járt, és egy nagy hegyre figyelt fel. Utaztak az úton a hegy felé, amely egészen közelinek, rövid időn belül elérhetőnek tűnt. Azonban egy óra múlva még mindig messze voltak tőle, végül három órányi utazás után jutottak csak el hozzá. Ez alapján elgondolkodtató, hogy áll a mi kapcsolatunk Istennel…? Látjuk Őt, közel van hozzánk, mégis olyan távol… és csak rajtunk múlik, közeledünk-e felé, elindulunk-e ezen az úton. Itt vagyunk Istennél, a hegy lábánál, de akarunk, merünk-e közelebb menni Hozzá, vagy megelégszünk a távolságtartással, és messziről szemléljük Őt? Olyan messziről, hogy nem tud igazán jelen lenni az életünkben, nem tud munkálkodni bennünk, rajtunk… ugyanígy állhatunk Jézus, Isten Fia lábánál, vehetünk Róla tudomást, de ha azt szeretnénk, hogy Ő részese legyen az életünknek, akkor közelebb kell mennünk Hozzá.

Karácsony nem a „szeretet ünnepe”, hanem Jézus születéséé. Jézus maga a szeretet; rajtunk múlik, beengedjük-e Őt az életünkbe, és hogy milyen irányt vesz az életünk, mennyire ápoljuk a lelkünket.

Áldott ádventi készülődést!

A "Születés" című film megtekinthető ide kattintva.