A legutóbbi, meglehetősen eseménydús hónapról pár gondolat... 

Néhány évvel ezelőtt, amikor talán először tapasztaltuk meg közösen, hogy esetenként milyen gyereksorsok vannak a környezetünkben, már szóba került az örökbefogadás, de nem voltunk kellőképpen felkészülve erre semmilyen értelemben. Utánajártunk, hogy is megy ez ma Magyarországon, mik a feltételek, milyen az ügymenet, végül valahogyan mégsem éreztük magunkénak, aktuálisnak az örökbefogadást... 

Újabb csöppünk és hazaérkezése.

Eltelt egy újabb hónap, így megpróbálunk a megszokott módon írogatni egy kicsit csemetéinkről...

Azok, akik ismernek engem és a fél élettörténetem, és/vagy azok, akik rengeteg bejegyzésünket elolvasták már az évek alatt, tudhatják, hogy számomra a megfizetett munka kérdése viszonylag komoly téma. Ugyanis szívesen dolgozok én szinte bármit, de az elsődleges szempont az, hogy tudjam becsülettel és tisztességgel végezni - nem pedig a fizetés és egyéb juttatások számítanak... fontosabb, hogy lehetőség szerint tiszta maradjon a lelkiismeretem.

(Egyelőre) szöveg nélkül.

Tavaly kaptunk egy vándordíjat, melynek az a lényege, hogy blogírók adják tovább kedvenc blogírójaiknak, elismerésük jeléül. Azaz ha tetszik valakinek a munkája, blogja, írása, akkor elismerésed kifejezéseként megajándékozhatod őt ezzel a díjjal - persze csak ha már Te is megkaptad valakitől... mi itt ültünk rajta azóta, meg is feledkeztünk róla, de most eszembe jutott, hogy ezzel még adósok vagyunk, és tovább kellene passzolni.

Apa kint a kertben fogócskázik a három nagyobbal, Zselyke épp ma tanult meg kúszni és ennek fáradalmait piheni ki ágyikójában, én meg az újra kijövő sérvemmel vagyok bezártságra ítélve… ide lettem parancsolva, hogy most már igazán írjak ezekről a lurkókról valamit. Nos, akkor lejegyzem egy átlagos napunkat, abba talán minden bele fog férni, ami mostanság csemetéinket jellemzi…

Anna nekiállt írni a lurkókról (egy nagyon jót!), de mivel neki nincs annyi lehetősége gép előtt ülni, mint nekem, így lassabban készül vele, és most inkább én írok néhány gondolatot róluk, míg a nagy mű elkészül (amúgy is határidőn túl vagyunk, és a visszajelzések alapján már várjátok a beszámolót).

Mire gondolsz akkor, amikor alaptalanul rágalmaznak, vádolnak meg olyan dolgok kapcsán, amikhez semmi közöd sincs?

Van-e Isten? Hol van napjainkban? És szeret-e minket, embereket? Talán sokszor elgondolkodunk ezeken a kérdéseken - mi az elmúlt héten valamit ismét megtapasztalhattunk...

Lurkóink az új év első hónapjában...

5 és fél éve egy ezzel kapcsolatos írást emeltem át ide hozzáfűzés nélkül; azóta az a poszt a blog második legolvasottabbja. Úgy tűnik, egyre több embert foglalkoztat, mi is ez, sok idő is telt el azóta, így egy kicsit visszatérek rá a saját gondolataimmal.

Kicsit végre megállva, szusszanva, visszatekintve röviden átgondoljuk, milyen is volt a mögöttünk álló évünk...

Nagyon benne vagyunk abban, hogy minden gyerekünk más. Most látjuk meg igazán, hogy nincs két egyforma ember, Istennél mindenki egy külön alkotás. Nincs két teljesen ugyanolyan; hasonló van, de ugyanolyan nincs. A különbségek pedig teljessé teszik azt az amúgy is jót és szépet, ami Isten keze alól kikerült…

Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy elítélem, megvetem, lenézem a másként gondolkodókat. Nem arról szól, hogy én mindig így fogok hozzáállni a kérdéshez, és nem gondolhatom később máshogy a lakhatás (földrajzi) kérdését. Arról szól, ahogyan én jelenleg gondolkodok erről…

Lurkóink elmúlt hónapjának történései...

Leginkább azt tudom, mit NEM szeretnék szokássá tenni…

Lurkók jelentkeznek...

Régen írtunk már úgy igazán magunkról, most ezt is pótolgatjuk.

Az elmúlt időszakban két régi álmom is teljesült, ezekről írok pár gondolatot most.

Gyermekeink friss fotói... időhiány miatt az elmúlt két hónapról, melyben sok itthonlét mellett két Balatonozás is összejött.

Gyermekeink röviden: Zselyke a mosolygós, Bernát a sokat beszélős, Luca a kis lázadó, Andris pedig... részletek a "tovább"-ra kattintva.

Nem nagyon szoktam nézegetni a blogstatisztikákat, mert a mi életünk nem a versenyről, a versengésről szól, de most hogy összeollóztam a 2013-as év 71 írását, észrevettem, melyek azok a bejegyzések, amelyeket a legtöbben nyitottak meg. Top 15 az AnnaPeti blogon... köszönjük mindenkinek, és hálásak vagyunk Istennek, hogy (talán) nem feleslegesen írogatunk...!

Milyen jó, hogy nem nagyon erőltettem a feladatozást eddig Andrisnak!

Mostanában látom, hogy kezd beérni a dologra, s van, hogy elkap bennünket a „tanulhatnék” és akkor 1-2 órán keresztül egyfolytában „dolgozunk”.

Nekem nagyon tanulságosak az efféle kis kóstolgatások: