Andris, mint első és nagyfiú (jelenleg közelíti a 3 és felet) már pár hónapos kora óta velem töltötte az időt a konyhában, eleinte csak az edényekkel játszott (lásd kuktás Luca - születéses sztori), később már ügyesen segített. Még másfél éves sem volt, mikor már panírozott (hehe, csupa liszt volt minden), a kakaós csiga készítése pedig már a vérében volt két évesen. Azóta is nagy kedvvel segít mindig mindenben; ha mást nem tehet, hát nézi, hogy fő az ebéd, fűszerezésben segédkezik, Luca eközben a szemetesbe hordja az asztalról egyenként a krumplihéjat, adogatja az edényeket, stb.

Hol van már az az időszak (gyerekkorom), amikor a számítógép a C64 - et (Commodore64) jelentette, és nagyon kevés család rendelkezett vele? Nekem csak néhány osztálytársamnál volt, ők is játékra használták... hol vagyunk ehhez képest ma, amikor mindössze röpke 20 év telt el, és szinte minden családban található legalább egy, a C64 - nél jóval modernebb készülék...? És hány helyen csak öl, pusztít ez a ketyere, úgy, hogy észre sem vesszük...

Ejj, de hamar repülnek a hónapok!

Egyszem lánykánk tegnap este elfújta kis tortáján a két kis gyertyaszálat, így már "hivatalosan" is betöltötte a két életévet...! 

... ismétli Andris már sokadszor legújabb kedvenc mondatát.
Tőlem kölcsönözte a "szöveget", hogy hangot adjon szükségletének, hiszen én mondtam mindig neki: Andris, figyelj rám! - amikor FONTOS DOLGOKAT közöltem volna vele, ám ő nem nézett a szemembe, mert mással volt elfoglalva.

... és még nem volt időm teljesen felfogni, mert azóta is csak a munka, a munka, a munka. De erőteljesen közelg a pihenés ideje...!

Tudnunk kell, hogy keresztyénként sem rózsaszín az élet: vannak problémák, nehézségek, amik minket sem kerülnek el - a Biblia sem ígér gondtalan, felhőtlen életet... azonban ilyenkor is fordulhatunk Istenhez, kérhetjük az Ő segítségét, jelenlétét, hogy együtt tudjuk átvészelni a nehezebb időszakokat. Most, az új év elején rám köszöntött egy ilyen, de tudom és hiszem, hogy Isten segítségére most is számíthatok, és nem vagyok egyedül...!

Aki teheti, ilyenkor vagy a családjával, szeretteivel van, vagy szórakozik, kikapcsolódik, vagy pedig alszik. Én a családommal lennék és aludnék, de nekem most a munka jutott... mindenféle gondolattal.

Mire tanít engem 4 hónapos Bernátunk?

Luca 23 hónapos, anya meg segíteni tanul.

Nem nagyon szoktunk előre tekinteni, mert az ember nagyon sokat foglalkozik a múltjával - de még többet a jelenével. A jövő pedig sokszor oly távolinak, elérhetetlennek tűnik, sok a "ha" és a "majd"... manapság már nem nagyon merünk előre tervezni, előre gondolkodni, miközben lenyomnak a mindennapok nyűgjei. Azonban kell, hogy legyenek tervek, álmok, célok, amikért küzdhetünk a jelenben, hogy a jövőben megvalósulhassanak... én is tervezek, álmodozok, annak tudatában, hogy bármikor közbejöhet valami, ami mindent megváltoztat(hat). De hiszem, hogy Isten segítségével minden értelmes cél elérhetővé válik, és áldás lehet mások számára! Viszont ha nincs Isten áldása rajta, akkor inkább nem kell, és keresek más célokat... olyanokat, amik segíthetnek, hasznosak lehetnek mások számára.

Először is, amikor elveszett, rá kellett jönnöm, mi történt, mármint hogy nem találom...

Az elmúlt időszakban egy kicsit rámterhelődött az, hogy milyen vagyok, és milyennek kellene lennem, hogyan lehetne jobb az életem. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy magamtól nem fogok tudni megváltozni...! Korábban többször próbálkoztam, de mindig elbuktam, visszaestem. Azóta tudom, hogy csak Jézus segíthet! Csak általa változhatok...! Ha Őt kihagyom, akkor nem lesz változás - legalábbis igazán jó irányban biztosan nem. Ezt a leckét megtanultam, most már csak Jézus által, Jézussal szeretnék megváltozni... tudom, talán nem megy hirtelen, egyik napról a másikra. Nekem legalábbis nem. De a lényeg, hogy ha apró léptekkel is, de talán sikerült elindulnom a pozitív változás útján...

Amellett, hogy szükséges lehet időnként magunkba tekinteni, ugyanúgy szükséges lehet egy kicsit körülnézni, mi az, ami körbevesz bennünket, az életünket, és mennyi mindenért lehetünk hálásak, akármilyen élethelyzetben vagyunk is. A magunk részéről - keresztyénként - Istennek adunk hálát mindenért, ami körbevesz bennünket, amink van, amivel megáldott bennünket, hiszen hisszük, hogy Tőle kapunk, kaptunk mindent... nem a saját érdemünk, a saját harcaink eredménye körülményeink, hanem az Ő kegyelme. Nem a pénznek vagyunk hálásak, amiből meg tudunk venni ezt - azt, hanem Istennek, amiért adott nekem munkahelyet, ahol dolgozhatok, és a munkámért láthatok pénzt...

A mai bejegyzés egy létező helyzettel kapcsolatos kérdés köré épül: Mit szólnál, ha megtudnád, hogy a munkatársaid nem szívesen látnak Téged a munkahelyeden, és azon fáradoznak, hogy eltávolítsanak a cégtől?

Időnként talán szükséges lehet, hogy félretéve minden dolgunkat megálljunk a
hétköznapokban, és egy kicsit elgondolkozzunk magunkon, az életünkön, és
mindazon, ami körbevesz bennünket, amiben élünk. Szükséges lehet, hogy néha
megvizsgáljuk magunkat: merre tart az életünk, milyenek
vagyunk, és milyenek szeretnénk lenni; mit csinálunk rosszul, és hogyan
élhetnénk jobb, teljesebb, értelmesebb életet. Azaz: mindannyiunknak
szüksége lehet és van a változásra...

Anna egy egyszerű szerkezetű mondattal összefoglalja a legkisebb lurkó utóbbi hónapját:

Kedves lányunk életének újabb hónapja telt el, így friss és ropogós beszámolóval jelentkezik, hogyan is telnek napjai mostanság.

Nagyon sokfelé vagyunk az utóbbi időben, így a szabadidőnk is eléggé korlátozott, ennek függvényében vannak dolgok, amiket hanyagolnunk kell. Ez azonban nem igaz a blogra, amit továbbra is szeretnénk vezetni, jóval rendszeresebben, mint az utóbbi időben...

Nemsokára elkezdjük Luca huszonkettedik és Berti harmadik élethónapjának összeszedését. Sajnos a technikai problémáink továbbra is fennállnak, így ezek valószínűleg ismét fotók nélküli bejegyzések lesznek. Azonban belátható időn belül vissza fogjuk pótolni majd ezeket az eleinte hiányzó képeket - számítások szerint december 5. környékére már pótolni tudjuk a hiányosságokat.

A gyerkőcök jelentkezése mellett fogunk majd írni belső és külső változásokról; amolyan megújulás - szerűségen megyünk keresztül lelkileg, és ez feltehetően a hétköznapi dolgainkra is kihatással lesznek (így pl. a blog vezetésére is). Szeretnék írni közeli tervekről, álmokról, az otthonoktatásról, illetve egy hálaadó - bejegyzésre is szeretnénk majd sort keríteni - mintegy mutatva, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak a hétköznapjainkban Istennek, a mi Urunknak. Andris fog jelentkezni a hónap közepén (remélhetőleg már fényképekkel), végül készülünk az év végére, összeszedjük az elmúlt év történéseit néhány gondolatban.

Terveink (és reményeink) szerint lesz bőséggel olvasni-, s majd nézegetnivaló a közeljövőben, ehhez persze az is szükséges, hogy komolyan tudjuk venni az igazán fontos dolgokat, és legyen lehetőségünk, időnk, nyugalmunk leülni és írni...

Egyelőre a "Pont ilyen anyát szerettem volna!", Andris 37 hónapos bejegyzéséhez sikerült az elmaradt fényképeket pótolnunk.

Andrisunkról Anna "tollából"...

Erre az óraátállításra sokáig emlékezni fogok...

Megint egyre okosabb, értelmesebb és ügyesebb Lucáról írhatok. Annyira sokat változik most néhány hét alatt, hogy alig győzöm követni az eseményeket...