Egy hónapja szabadon… foglalhatnám össze így is az elmúlt időszakot. Ennyi ideje vagyok ugyanis itthon, és igen, nagyon jól érzem magam…
… állandóan mosolyog és a nyálát folyatja, miközben mutogatja újdonsült fogacskáit…
Nagy(kis)lányunk ismét egy izgalmas és módfelett kedves hónappal ajándékozott meg bennünket…
Az élet csodálatos dolog. Főleg akkor, ha Istent követed, és az életed nem a megszokott, sablonszerű, illetve a társadalmi normáknak, elvárásoknak feltétlenül megfelelő, hanem úgy éled a mindennapjaidat, hogy van bennük egy adag extra, egyéni, amitől te TE vagy... kerülve a hétköznapiságot, átlagosságot, és picit másként éled az életed. Önmagában a keresztyénség, a hit is ilyen, amikor mindenki furcsán néz Rád, hogy lehetsz ennyire különc, ennyire elvont, vagy - kimondatlanul - ennyire egyéni gondolkodású... miért fontos Neked Isten, a Biblia, a hited, ami mások szerint régimódi és nem aktuális... sokak szemében hülye vagy, sokak szemében igazi egyéniség. De az számít, hogy mások mit gondolnak Rólad, vagy az, hogy milyen az Istennel való kapcsolatod?
Egy kisebbfajta véletlen folytán most együtt alszanak a "nagyok": Andris egyik, Luca a másik oldalon. Hogy ne legyen túl nagy az esetleges partizás, közéjük feküdtem, és megfogtam a kezeiket, miközben danolásztam nekik... hamar elaludtak, bennem pedig az fogalmazódott meg, mennyire nem ismerem a gyerekeimet...
Reggelente - ha Bertinek nem sikerül gyorsabbnak lennie - Lucus kel fel elsőként. Susog-morog-suttog, megállapítja, hogy "Beti aszik", aztán kócos, álmos fejjel kikászálódik az ágyából, gyorsan felméri a terepet, ki merre és milyen állapotban tartózkodik (anya a helyén, apa vagy a helyén, vagy a konyhában, Andris pedig alszik még), s miután bepozicionálta apját, elkezdi üldözni szeretetével: vagy mellé bújik az ágyba, vagy felvételét követeli ki suttogva. Apa pedig fontos szerepet tölt be a nap minden szakában, mert egész nap megy a kergetés... hiába, apa az apa.
A mai világban jellemzően nem nagyon lehet megélni pénz nélkül, ezért ki így, ki úgy, de a többség arra törekszik, hogy valamilyen úton hozzájusson. De vajon minden-e a pénz megszerzése, valóban ez a legfontosabb az életünkben, és minden áron kell szereznünk?
Nagyon sokszor elhangzik ez a hétköznapjainkban, a környezetünkben: "jókor voltam jó helyen"... vajon megyünk-e ennél tovább, vagy itt megállunk a gondolkodásban?
Néha meglepően vicces tud lenni egy három és fél éves lurkó. Érdekes látni, hogy a kis porontyból hogyan lesz nagyobb, egyre nagyobb gyermek, és hogyan alakul, változik a személyisége...
Az elmúlt hét vasárnapján - hosszú idő után végre - eljutottunk templomba, méghozzá a Pest megyei Nagytarcsa község evangélikus templomába, Annám szüleihez. Egyrészt azt se tudom, mikor jutottunk el legutóbb gyülekezetbe, mert a munkámból kifolyólag kéthetente a vasárnapok sem szentek és sajnos munkával telnek, amikor pedig nem dolgozok, épp nem ott vagyunk, ahol alapból lennünk kellene. Másrészt pedig a gyerekek is nagyon jól viselkedtek: szépen ültek a helyükön, időnként helyet váltogatva, de lényegesen többet tudtunk figyelni az igehirdetésre, mint úgy általában mostanság, így már önmagában ezért is felemelő alkalom volt...
Először is ketté kell választanunk a valós és a virtuális életet, ha egy kicsit elgondolkodunk a fenti kérdésen, mert ugyan van átfedés, mégis teljesen más a kettő... s nem mindegy, melyikben élünk.
Luca lányunk a dackorszak első fejezetébe lépett. SEMMIT sem tesz meg, amit KELL, vagy ha mégis, akkor is csak véletlenül, mert épp elfelejti, hogy ő most a dackorszakban van:)
Minél inkább rá vagyunk hangolódva Istenre, annál inkább észrevesszük az Ő kisebb - nagyobb csodadolgait az életünkben, annál nyitottabban járunk, és vesszük észre az Ő áldásait...
Megpróbálok pár gondolatot összeszedni egyre nagyobb lurkónkkal kapcsolatban, bár összegezve én - a munkámból kifolyólag - szinte csak két hetet töltök el vele egy hónapban...
Mindannyiunknak szükségünk van Istenre, mert csak Benne, Őáltala teljesedik ki az életünk, nyer értelmet a létünk, és tudhatjuk meg, mi az igazi jó; nem csak az a sokszor felszínes valami, amit jónak gondolunk - de a háttérben valójában nem biztos, hogy az a jó... viszont ha nem próbáljuk megtudni, megtapasztalni, milyen Isten útjain járni, akkor nem fogjuk megtudni, mi az Ő terve, útmutatása az életünkre és a mindennapjainkra nézve - és azt sem, hogy amit mi jónak, szépnek gondolunk a cselekedeteinkkel kapcsolatban, valójában talán tényleg nem az igazi "jóság". Ráadásul ha nem próbáljuk meg Istent követni, nem fogjuk megtudni, megtapasztalni, milyen Vele, Általa élni, és nem adjuk meg a lehetőséget se Neki, se magunknak, hogy igazán értelmes, teljes életet éljünk...
Hajnalodik... alig kivehető körvonalak a szobában, csend és béke honol, míg egyszer csak ki nem pattan ágyikójából egy aprócska, kissé még álmos, zöldszemű tettre kész tündérke.
Eleinte nem nagyon foglalkoztam ezzel a témával, mert úgy voltam vele, nekem mindegy, közoktatásban vagy otthon fognak tanulni a lurkóink - annyira nem látok bele a pedagógiába, hogy lássam ennek előnyét - hátrányát, meg azért vannak még évek addig, mire komolyabban érintettek lennénk ebben. Az utóbbi időben azonban én is egyre inkább tartom úgy, hogy ha Anna bírja, akkor maradjanak otthon vele a gyerekek, és tanuljanak vele.
Délután fél három múlt. Andris teljes hosszában végignyúlva fekszik az ágyán, behunyt szemmel, mozdulatlanul (ritka az ilyesmi, ám igyekezetemnek köszönhetően napjában kétszer azért lehetőleg előfordul).
Újra itt ülök, és koptatom a billentyűzetet. Igen, mert nem önmagában a számítógép az ellenségem, hanem mindazok a veszélyek, amik benne rejlenek... nem a számítógéppel van bajom, hanem azokkal a hatásokkal, amik körbeveszik a használatát. Most tapasztalatok helyett a saját életemre vonatkoztatva következik néhány gondolatom ezzel kapcsolatban.
Sok ember izgatottan, feszülten, esetleg aggódva, félelmekkel telve várta, hogy mi fog történni december 21. - én. Sokan élték tovább a megszokott kis életüket, közben azért időnként arra gondolva, hogy talán tényleg vége lesz mindennek. Néhányan bunkerekbe menekültek a föld alá, jó páran tartós élelmiszereket halmoztak fel, Amerika egyik államában iskolaszünetet rendeltek el. Sokan próbáltak felkészülni arra, amiről nem sokat lehetett tudni: hogy pontosan mi fog történni, hogyan lesz vége a világnak, és hogyan lehet kivédeni, elkerülni.